Facebook

Kollégiumi Honlap

Együttműködő partnereink

A Nemzeti Örökség Intézetének emlékezetpedagógiai partnerintézménye

Miskolci Rendvédelmi Technikum

 

Idén is több programmal tettük színesebbé a „Március idusa a Rákócziban” projekthetet.

Március 14-én, csütörtök reggel „Országfutásra” indultak tanulóink, ezért bemelegítéssel kezdték a reggelt iskolánk udvarán. Szécsi Anikó tanárnő vezetésével a 9-10. évfolyam indult futni, majd néhány perc múlva László János tanár úr is startolt a 11-12. évfolyammal a háta mögött. A szemfüles járókelők, azt is kiszúrhatták, hogy a gimi és a csarnok közötti távon, pedagógusok is tagjai a sportoló fiataloknak. 

Az időjárás is mosolygott ránk ezen a napon, így a sikeresen teljesített „Országfutás” után következhetett az iskola udvarán megtartott "Márciusi ifjak" flashmob-műsor. Igazából a két műfaj ötvözete, mely a 10. A osztály és felkészítő osztályfőnökük, Fábiánné Forrai Aranka tanárnő lendületes, odaadó és komoly munkáját dicsérte. Az osztályok között előzetesen zászlókészítő versenyt hirdettünk, így az elkészült zászlók is részt vettek a szokatlan formában tarott megemlékezésen. A megmozdulás során versek és dalok is elhangzottak, tánccal egybekötve. Diákjaink először meglepődve nézték a különleges előadást, majd lelkesen kapcsolódtak be az eseményekbe. Ők is táncoltak, énekeltek és a forradalom megelevenedett…

Fotózta: Tóth Benjámin 11.A

Nagy Mária

                                                      főigazgató-helyettes

 

 

  1. 03. 07-én és 03. 13.-án önkéntes tartalékos bajtársaink, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Hajdú-Bihar vármegyei szervezet tagjai a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium honvéd kadétjai támogatásával hadisírok és hősi emlékhelyek karbantartásában vettek részt. A 9.A osztály kadétjai a Magyar Honvédség hadisírgondozó állománya, valamint önkéntes tartalékos katonák 1848-1849-es honvéd tisztek és első világháborús hősi halott katonák sírjait tették rendbe a Hajnal utcai katolikus temetőben és a régi reformátustemetőben Derecskén. A város helytörténetkutatói 2023. évben két feledésbe merült 1848-1849-es honvéd tiszt sírhelyét azonosították, amelyek Derecske Város Önkormányzata és a Római Katolikus Egyházközség erőfeszítésének köszönhetően újra megközelíthetővé váltak a Hajnal utcai felekezeti temetőkben.

 

 

Fsz.

Gondozott sírhelyek

1.

Derecske, Hajnal utcai régi római katolikus temető - Ferentzy Illés honvéd százados (1815-1876) Pozíció: É.sz.: 47.348980, K.h.: 21.577670. 1848-1849-es hadviselt, honvéd százados.  Derecske város (Bihar m.) jegyzőjeként hunyt el, 1876. dec. 25-én. A sírjele még jól  olvasható.

2.

Derecske, Hajnal utcai régi reformátustemető - szalárdi Jakó Pál honvéd százados (1824-1900) Pozíció: É.sz.: 47.348500 K.h.: 21.578120. Derecskei születésű egykori honvéd százados 1848 szeptemberében beáll a Hajdúságban szerveződő Bocskai önkéntes csapathoz. November 12-től hadnagy az ebből alakult 52. Bocskai honvédzászlóaljban, mellyel december közepén a felső-tiszai hadtesthez osztják be. E hadtest kötelékében küzdi végig a világosi fegyverletételig a szabadságharcot. Később Derecske pénztárnoka és járási bírája lesz

 

A rendbe hozott síroknál a karbantartást végrehajtó katonák és kadétok mécses gyújtásával és a sírban nyugvó hősi halott vagy kitüntetett hadviselt életútjának felidézésével, tiszteletadással emlékeztek meg az érintett hősökről. A hősi halottak és kitüntetett hadviseltek síremlékein elhelyezett mécseseket a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Hajdú-Bihar vármegyei szervezete és az MH Katonai Igazgatási és központi Nyilvántartó Parancsnokság (KIKNYP) biztosította.

Továbbá 2024. március 07-én délelőtt 09.00-09.30 között a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium 11. A osztályos honvéd kadétjai, az MH KIKNYP 2. Hadkiegészítő és Toborzó Központ, 3. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda, a MH 2. v. V. A. TVE, 3. Területvédelmi Zászlóalj és a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Hajdú-Bihar vármegyei szervezete képviselőinek jelenlétében rövid megemlékezést követően megkoszorúzták Derecske város hősi halált halt katonáinak emlékművét és mécsest helyeztek el a város legrégebbi helyi katonaemlékhelyénél.

 

            Debrecen, 2024. 03. 13.

 

Magyar Tartalékosok Szövetsége

      Hajdú-Bihar vármegyei szervezet

 

A Pénzhét keretében angol órán a 11. C osztályos tanulók Szekeres Noémi tanárnő vezetésével feladatlapokat oldottak meg és plakátokat készítettek.

„Time is money”

 

A tavalyi tanévben megrendeztük a női karriernapot intézményünkben, melynek fókuszában a rendészeti pálya állt. Ennek mintájára idén a férfi karriernap következett. Széll Gábor önvédelmet oktató szakemberünk a nap ötletgazdája, aki második alkalommal is oroszlánrészt vállalt a szervezésben. Ez a rendezvény 2024. február 27-én valósult meg első órában, amin az iskolánkban tanuló összes fiú diák részt vett.

Három rendészeti területen dolgozó tapasztalt szakember mesélt a munkájáról, elhivatottságáról. Mosolygó Csaba r. alezredes, a Hajdú Bihar Vármegyei Rendőrfőkapitányság Közrendvédelmi Osztály vezetője, Budai Katalin törzszászlós, a Derecskei Rendőrőrs bűnügyi nyomozója és Szilágyi László zászlós, aki Hajdú Bihar Vármegyében a toborzást segíti. A tanulók érdeklődéssel hallgatták a rendőrség szerteágazó munkájáról szóló beszámolókat, majd rajtuk volt a sor, kérdéseket tehettek fel. A végzős és a 11. évfolyamos diákok bátrabbak voltak és ki is használták ezt az alkalmat. Az egy tanórányi idő hamar elszaladt, de azért arra is maradt idő, hogy a tanulók személyesen is odamenjenek vendégeinkhez és beszélgethessenek velük.

Bízunk benne, hogy a résztvevők a rendészeti pályát választják.

Köszönjük szépen a meghívott szakemberek és Széll Gábor tanár úr munkáját, valamint azt is, hogy a Derecske Városi Művelődési Központ ismét otthont adott rendezvényünknek.

 Nagy Mária

főigazgató-helyettes

Fenntartói adatok

Tankerületi Központ Igazgató: Majosi Pálma

 

Webcím:

http://kk.gov.hu/berettyoujfalu

Elérhetőségek:

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.

Telefonszám:

+ 36-54-795-261

Email:

berettyoujfalu@kk.gov.hu